A Forever C9 programot június elején csináltam, de csak most kezdtem el róla írni, szinte titkoltam.
Érdekes ez, és most már sajnálom, hogy magamban tartottam az egészet. Az a legjobb szó rá, hogy szégyelltem. Szégyelltem, hogy nem megy magamtól. Milyen gáz, hogy valami csodabogyókat és géleket veszek ahhoz, hogy valami elinduljon. Már korábban felismertem, hogy nem csinálhatom a dolgaimat úgy tovább, ahogy eddig. Nem volt jó semmi.
Első lépés, hogy rávettem magam, hogy újra mozogjak.
Az étkezésre azért már korábban is figyeltem. Sportoltam, juhú. És éreztem is, hogy mintha fejlődnének az izmaim meg ilyesmi, de nem éreztem magamban az energiát, fogyni is szerettem volna, de nem indult el a dolog. De hát akkor is basszus, majd bogyóktól várom a megoldást? Ez nem gáz? Tényleg ilyen elkeseredett vagyok?
Utánanéztem, és mindenki lelkesedett, negatív kritikát sehol nem találtam, pedig kerestem, mert meg akartam találni, hogy ÁHHÁÁÁÁ, ez is csak egy hülyeség.
Láttam, hogy ez nem arról szól, hogy a szivárvány minden színében beveszek valami cuccokat, lehuppanok a kanapéra és várok. A Forever C9 Program rávezet egy életmódváltásra, amit már amúgy is próbálgattam. Hangsúlyozza a napi mozgás fontosságát.
Na szuper, egy életem, egy halálom, megrendelem!!!
Kiszámoltam, hétfőn megérkezik, király, akkor már hétfőn kezdem is. Persze mindenről síri csend, senkinek egy szót sem, pláne, hogy ha nem jön be, akkor meg főleg kinevetnek. Vasárnap közöltem otthon, hogy tessék, itt egy bazi nagy adag paprikás csirke, ezzel el leszel pár napig ☺, mert én most 1-2 napig nem fogok vacsizni, mert hát ő….izé, csinálok ilyen méregtelenítős, tisztító…izé…mindegy is, főzni nem fogok, neked kaja a hűtőben. Ok? Ok.
Megnéztem mi kell hozzá, hogy amint megérkezik a c9 csomag, kezdhessem. Bevittem melóba egy shakert. Hétfő reggel nem jött még meg a csomag és ahogy telt az idő, folyamatosan ütemeztem át, hogy mit mikor fogok bevenni, meginni. Szerencsére délelőtt megjött, így a reggeli adagom kb. 11-re esett és ehhez képest csúsztattam a többit. Stikában ittam az Aloe Vera gélt, már majdhogy nem az asztal alatt töltöttem ki. A Forever Lite Ultra fehérjeshake-et ebédre meg akkor ittam, amikor a többiek kint ebédeltek. Ha valamit láttak is az egészből, akkor is kérdésre gyors válasz, tereléssel letudtam a dolgot.
A C9 program harmadik napján kezdett előtörni belőlem az energia, nagyon jól éreztem magam. Mintha kicseréltek volna!
De basszus ezt muszáj megosztanom valakivel. Na jó, elmondom a páromnak (akit nevezzünk ezentúl Zolinak, amúgy is az a neve). El akarom neki mondani, milyen jól érzem magam. És el is mondtam és olyan jó volt és utána minden nap örömködhettem neki, hogy milyen jókedvem van, mennyi energiám, meg a mínusz kilók és centik… Ő meg örült velem, mert látta rajtam, hogy ez nekem milyen sokat jelent, milyen jól vagyok… és nekiállok akkor este 10-kor is sütni neki valamit.
Olyan jó volt, amikor az edzőteremben is észrevették, hogy milyen sokat fogytam! Igazán jól esett!
A Forever C9 Program, fit program nem egy fogyókúrás program, életmódprogram!
A teljes gondolkodásomat megváltoztatta és a szervezetem is. Új erőre kaptam, mind fizikálisan, mind mentálisan.
Már legszívesebben mindenkinek csak erről szerettem volna mesélni, hogy milyen jó ez, és eszembe jutott egy csomó ember, akiknek szintén jót tenne. Vagy mert már régóta próbálkoznak mindenfélével, vagy mert az egészségük szempontjából is sokat adna a Forever C9 Program, fit életmód az életükhöz.
Elhatároztam, hogy egyre több embernek fogok segíteni, hogy elérjék a céljukat, hogy tudatosan tegyenek meg mindent napi szinten, hogy az egészségüket megőrizzék.
Rengeteget tanultam magamról az elmúlt időszakban: hogy hogyan érhetem el a céljaimat és hogyan segíthetek ebben másoknak!