Váháháhááá, C9 program – 9. nap, megcsináltuk!!!!! 🙂
Nagyon jó érzés, hogy kitartottunk, bár az igazat megvallva, nem is volt olyan nehéz! Jót tett a szervezetünknek, a közérzetünknek, a külsőnknek és részemről az önbizalmamnak is, az biztos.
Csináltunk pár képet, amiken talán látszik az eredmény, próbáltunk hasonló beállításokat összehozni, így sikerült:
Az arcunkon abszolút látszik, hogy soványabb lett és a hasizmok is jobban kirajzolódnak.
A ‘before’ képnél lemaradt a vaku, de így is egyértelműen látom a derekamon a változást.
Habár már túl voltam egy C9 programon és utána is folytattam a fit életmódot, úgy látom bőven volt/van még mit formálódni, de a hasizmom alakul. És a lunchlady arm is lassan már a múlté. 🙂 Úgy látom, popóra még gyúrhatnék… Zoli szerint jobb a popóm, mint ahogy azt a kép visszaadja! 🙂
Zolinak is nagyon szépen látszik a derekán a változás és itt is megfigyelhető, hogy az arca is vékonyabb lett.
Nézzétek, mennyit formálódott a hasa is!
Hú, ez kicsit képes bejegyzésre sikeredett, de szerettük volna a lehető legjobban szemléltetni az elmúlt 9 nap hatásait. Na meg a fotózás közben is jól szórakoztunk. 🙂
A mai amúgy ünnepi shake volt, csokis-narancsos-gyömbéres. Elég jó volt, megtartjuk ezt a kombinációt, bár legközelebb kicsit több gyömbért fogok belerakni.
Lássuk, hogy telt Zoli utolsó C9 napja:
“A ma reggeli sport egy órányi motorszerelésből, némi bicikli pumpálásból és egy kis boltba sétálásból állt. Az irodában valaki hozott vagy két kosár friss illatos pogácsát 🙂 A ropi után ez volt eddig a második legerősebb kísértés, de legyűrtem. Nehogy már a 9. napon fogjon ki rajtam egy péksüti. A délután gyorsan telt, belefeledkeztem a munkába, persze a szokásos alma adag így is elfogyott. A vacsi kicsit csúszott, de legalább volt idő berendezni a “stúdiót” a fényképekhez. Visszanézve a képeket, leginkább talán az arcunkon a leglátványosabb az előtte-utána változás. Na jó a pocakok is lapultak :)”